Hazai és brüsszeli források: Tippek és trükkök

Hazai és brüsszeli források: Tippek és trükkök

H2020: a kontinens globális versenyképességének növelése

2016. szeptember 16. - Inhead

A Horizont 2020 program minden eddiginél nagyobb, mintegy 79 milliárd eurós összeget fordíthat arra, hogy az Európa 2020 program részeként növelje Európa globális versenyképességét. A program főként három kezdeményezést érint: FP – Kutatási Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogram; CIP – Versenyképességi és Innovációs Keretprogram; EIT – Európai Innovációs és Technológiai Intézet. Emellett ugyanakkor törekszik az egyszerűbb adminisztrációra, valamint az innováció-orientált szemléletre. A finanszírozás Brüsszelből jön, minden résztvevő ország annyit hasznosít, amennyit képes, a pályázatokat Brüsszelben bírálják el.

30700043_m.jpg

A Horizont 2020 program célja, hogy összekösse a kutatást és az üzletet, vagyis innovatív találmányok születhessenek, amik aztán eladhatók lesznek, valóban hasznosnak bizonyulhatnak. Mindezt úgy valósítják meg, hogy a hangsúlyt a társadalmi problémák kezelésére, megoldására helyezik, mint például az egészségüggyel, közlekedéssel kapcsolatos gondokra. A KKV-k a programban kiemelt támogatást élveznek, aminek köszönhetően a kis- és középvállalkozások önállóan is pályázhatnak a programban, míg ezelőtt ez csak konzorciumban volt lehetséges.

 

BioTalentum: fókuszban az őssejtkutatás, és a pályázati tanácsadás

A BioTalentum Kft.-nél a kutatás áll a középpontban: vezető technológiai szolgáltatók vagyunk Közép-Kelet Európában. Elsősorban az őssejtkutatással és az ezzel kapcsolatos szolgáltatásokkal foglalkozunk, azzal az egyértelmű és fontos céllal, hogy kutassuk és fejlesszük az emberi sejtrendszereket orvosbiológiai kutatásokhoz és gyógyszertesztelésekhe, technológiai szolgáltatásokat nyújtunk kutatócsoportoknak és a gyógyszeriparnak. Mindemellett EU projetkben szerzett 10 éves tapasztalatunkkal Projekt Konzultációs Üzletáguk keretében segítjük a pályázni kívánó akadémiai és ipari intézményeket.

Mivel a kutatás és a fejlesztés elkötelezett hívei vagyunk, a BioTalentum több területen is részt vesz a Horinzont 2020 programban. Több projektben is aktívan tevékenykedünk, így például az EU-ToxRisk, a CaSR Biomedicine, a SciChallenge, a NABBA, valamint a FetalMed-PhD nevet viselő kutatásokban. Mindegyikben partnerként, vagy társult partnerként vagyunk jelen.

A bejegyzés trackback címe:

https://eupalyazatinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr6911712397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása